ISMERTETŐ

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. - amely Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság - üzemelteteti a Pécsi Ipari Parkot a város keleti részén. A park 131 hektár nagyságú területen fekszik és ezzel az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye. 1997-ben kapta meg az „Ipari Park” elnevezést, 2003-ban pedig az országban harmadikként nyerte el az „Integrátor Ipari Park” címet is.









A park kialakítása során a tulajdonosok a megközelíthetőséget tartották a legfontosabb tényezőnek, ennek megfelelően jött létre Pécs jól elérhető keleti részén, nagyvárosias területen. A terület fekvése különösen kedvező, hiszen közvetlen csatlakozása van a 6-os számú főközlekedési úthoz és az M60-as autópálya Keleti fel-, illetve lehajtójához. A park kimagasló adottságait bővíti még az is, hogy a területén vasúti teherpályaudvar található.

Szintén közvetlen útkapcsolattal elérhető a Pécs-Pogányi Nemzetközi Repülőtér és a Mohácsi Nemzetközi Dunai Hajókikötő is. Ezen lehetőségek együttesen a teher - és a személyszállítás bármely formáját elérhetővé teszik, amelyek szintén bővítik a parkban rejlő lehetőségeket. Az alapítása óta eltelt időben folyamatos fejlődésen ment keresztül a park; az innováció, a kutató és fejlesztő tevékenységek támogatása is előtérbe került.
Az iparterületek kialakítása és fejlesztése mellett kiemelt szerepe van az egyedi igényekhez alkalmazkodó átképzési és továbbképzési rendszereknek, így ennek köszönhetően mindig rendelkezésre áll szakmailag magasan képzett, a legújabb technológiákat elsajátított
munkaerő. Pécs MJV Önkormányzata a területén megvalósuló projektek közül elsősorban a termelő, a környezetkímélő, illetve a munkahelyteremtő beruházásokat ösztönzi - igen kedvező formákban.

Az ipari park területén zöldmezős beruházások megvalósítására alkalmas üres telkek megvásárolhatóak, valamint üzemcsarnokok és irodák bérelhetőek. Az „ipari park” minősítés a betelepülni kívánó Partnerek számára lehetővé teszi, hogy számos támogatott, ill. pályázati forrást vegyenek igénybe. A Pécsi Építési szabályzat szerint a létesítmény területe gazdasági, kereskedelmi, logisztikai, szolgáltató és ipari zónába van sorolva, valamint itt kedvezményes építmény- és telekadó érvényes.
Jelenleg a Pécsi Ipari Park területén közel 50 vállalkozás működik, amelyek igen eltérő profilú és méretű cégek, ezek magyar, illetve nemzetközi tulajdonosi háttérrel rendelkeznek. (A vállalatok részletes listája a „Betelepült cégek” menüpont alatt található meg.)




10km




14km – Pécs-Pogány (200km - Budapest)





5km - személyszállítás, (0km - teherszállítás)






44km - Mohács (400km - Rijeka)